Mentés

Hogyan járul hozzá a barackmag az egészséges és hosszú élethez?

409
HOZZÁSZÓLÁS:

A Hunza Barackmag egy felbecsülhetetlen értékű táplálék, melyet a Hunzák már évezredek óta fogyasztanak napi szinten, s minek köszönhetően számukra teljesen ismeretlen fogalom a rák, mint betegség.barackmag

Persze fontos megjegyezni, hogy emellett a Hunzák életmódja és étrendje is rendkívül egészséges, de ma már számos tudományos kutatás is bizonyítja, hogy a barackmag – főként B17-vitamin tartalma miatt – nagy segítséget jelenthet a daganatos megbetegedések megelőzésében.

Ártalmas vagy hasznos-e a B17-vitamin?

Manapság viták és ellentmondások vannak a B17-vitaminnal kapcsolatban, ugyanis több orvosi kutatás is azt próbálta bizonyítani, hogy ez a vitamin valójában káros, sőt, mérgező az emberi szervezte számára.

Mentés

Valójában a mindennapi táplálkozásunk során is folyamatosan viszünk be B17-vitamint a szervezetünkbe, bár igaz, hogy a mai étrenddel csupán elenyésző mennyiséget. De talán arra is emlékezhetünk mindannyian, hogy kiskorunkban bizony sokan megettük a barackmagot is, és mégse lett tőle semmi bajunk.

A leginkább érdekes mégis az, hogy a Hunzák valóban jelentős mennyiséget fogyasztanak a barackmagból egész életük során folyamatosan, s ennek ellenére – vagy éppen ezért – kiugróan magas élettartammal rendelkeznek, hiszen az átlagéletkoruk 90-100 év, de élnek köztük 120 év felettiek is. Mindez pedig nem éppen arra szolgál bizonyítékul, hogy a B17-vitamin és a barackmag az egészségre káros lenne…

Bivalyerős antioxidáns védelem

A Hunzák által fogyasztott barackmag nem csupán nagy mennyiségű B17-vitamint, vagyis nitrilozidot tartalmaz, hanem többek között rendkívül erős antioxidáns védelmet is biztosít szervezetünk számára. Ennek köszönhetően nem csupán a daganatos betegségekkel szemben nyújt védelmet, hanem számtalan egyéb degeneratív és krónikus betegség kivéséséhez is hozzájárulhat.

Az antioxidáns vegyületek legfontosabb tulajdonsága számunkra az, hogy képesek semlegesíteni a sejtromboló hatású szabadgyököket, melyek folyamatosan támadják valamennyi sejtünket, és komoly degeneratív elváltozásokat tudnak előidézni. 

Valójában az öregedés folyamatáért is a a szabadgyökök és az általuk keltett oxidatív stressz tehető felelőssé, tehát ha az öregedést szeretnénk lassítani, akkor is az antioxidánsok jelentik számunkra a megoldást.

A szabadgyökök egyébként folyamatosan keletkeznek szervezetünkben a bevitt táplálékok és a környezeti hatások következtében, így ezzel nem nagyon tudunk mit kezdeni. Tehát testünk sejtjei a vírusok, gombák, baktériumok és mérgek hatására szabadgyököket hoznak létre, melyek megtámadják egészséges sejtjeinket, s így degeneratív folyamatok, tumorok kialakulását segítik elő.

Ezért szükséges megfelelő mennyiségű és erősségű antioxidánst bevinnünk szervezetünkbe, melyek képesek semlegesíteni a szabadgyököket, s ezzel megakadályozzák azok sejtromboló tevékenységét.

A barackmag pedig az egyik legerősebb természetes antioxidáns, így jelentősen hozzájárulhat valamennyi sejtünk egészségének megőrzéséhez.

Ha szeretne még több érdekes információt olvasni a Hunza Barackmagról és annak daganatellenes és egészségmegőrző hatásairól, akkor KATTINTSON IDE, ahol mindent megtudhat erről a rendkívül erős antioxidáns képességű táplálékról!

409
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

Mentés

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

Friss HOZZÁSZÓLÁSOK

125
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát? [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]

 

Mentés